Rólunk

Mikor ezeket a sorokat írom, pontosan 43 éve társam a schnauzer. 1974 óta, és azóta folyamatosan. Az elsők óriások voltak, és bár a küllemre is igényes voltam, mégis szinte kizárólag "dolgoztunk". Nem tudtam eleget csodálni a temperamentumát, gazda iránti imádatát, bölcsességét. Kellett négy év, mire egy középpel is összehozott a sors, és a szerelem a fajta iránt csak tovább mélyült. Szunyogi Aba Ali személyében egy hatalmas kutyaegyéniséget ismerhettem meg, 20 kilogrammban összesűrítve. Mivel akkor az országban még kevés snaci volt, szegény Ali 7 évesen nősült először. A kutyahölgy Szunyogi Ketty Melka volt, életem első szukája. Ők voltak az Ezüst Gránit kennel alapító kutyái. Mivel munkamániás voltam, természetesen Ők is dolgoztak a kutyaiskolában és hihetetlen élvezettel hajtották végre a feladatokat! A tenyésztés számszerű eredményei nem voltak eget rengetőek, mivel kb. 2 évente született 1-1 alom. Ám ezek a kiskutyák mind kitűnő eredménnyel, sokuk Champion címmel örvendeztetett gazdit és tenyésztőt egyaránt. Boldog és elégedett voltam a kutyáimmal, de valahogy egyszer csak elkezdett hiányozni a "picike". Egy olyan kis fajta, aki kijön a snacikkal és olyan helyekre is magammal tudom vinni, ahova az óriást és a közepet sajnos nem. Rengeteget gondolkodtam (éveket!) mire kipattant az a bizonyos isteni szikra: Hát a törpike! Miért ne? A törpe schnauzer számomra a klasszikus kellemes meglepetés volt. Szotyika és Esco, a két fiú hamar bebizonyították, hogy Ők legalább akkora snacik mint az óriás! Fokozott rivalizálásukon kívül nem találtam egyetlen kizáró okot sem, ami miatt kiábrándultam volna belőlük, hatalmas fazonok! Így történt, hogy schnauzeres maradtam és igaz, óriásom ma már nincs, de megéltem, hogy a fiam egy középsnacival a hóna alatt tette meg első lépéseit és pár évvel később saját kutyájával foglalkozik, tanítja, gyógyítja és ez fantasztikus dolog! Sok kutyám már nem lehet velem. Öcsi, Borsika, Ali, Asszan, Tüske... Ezek a nevek csak az "öreg schnauzereseknek" mondanak valamit. Ezek a kutyák már nem élnek, de Ők tanítottak meg engem jó gazdinak lenni. Közben fiamat, Dávidot is elbűvölte egy fajta: Az ausztrál juhász kutya. Így került hozzánk 2007-ben Silver Dream Aussie's Go West "Bushy", köszönet érte Korózs-Papp Judit fajtahonosító tenyésztőnek. Bushy kiváló karaktere stabilan meghatározta további kutyás életünket. A fajta további képviselői érkeztek családunkba, akik kiválóan együttműködnek a schnauzereinkkel. A jelenkort napi 24 óra kutyázás jellemzi. Kozmetika, rajzolás, egy kis edzés, kiállítások, utazások.

aboutus

Schnauzer

Feltöltés alatt

Austrailan Shepherd

Feltöltés alatt

  • basic

    $27.50

    2,000 GB Band width

    32 GBmemory

    Support24 Hours

    Update$20

  • Biz

    $44.50

    5,500 GB Band width

    64 GBmemory

    Support1 Hour

    Update$10

  • Pro

    $72.50

    12,000 GB Band width

    128 GBmemory

    Support15 Mins

    UpdateFree

Művészet

Feltöltés alatt

Kozmetika

Feltöltés alatt

Kapcsolat

Feltöltés alatt

KERESS MINKET!

9012 Győr Bezerédj u. 14/B
(+36) 30 396 2094, (+36) 96 437 437
  • image
  • image
  • image